Karácsonyi Cipősdoboz akció!


Idén a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület is bekapcsolódik a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett Cipősdoboz akcióba: szerencsére rengeteg sportolónk van, így reméljük, hogy jó néhány szegény(ebb) családnak is örömet tudunk majd szerezni!

A Cipősdoboz akció célja, hogy olyan gyermekek is kaphassanak karácsonykor ajándéko(ka)t, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége. Nem szükséges teljesen új dolgokat vásárolni, hiszen az általunk (gyerekek által) már megunt játékoknak, tárgyaknak, könyveknek (stb.) is nagyon fognak örülni azok, akik megkapják majd a csomago(ka)t.

Fontos, hogy a felajánlott ajándék jó állapotban legyen, tehát csak olyat adjunk, amit mi is szívesen használnánk! Kérjük, hogy a dobozra írjátok rá, hogy ki(k)nek szánjátok! (pl. 5-7 éves kisfiú, kb. 10 éves kislány, stb.)

Ha valakinek nehézséget okozna cipősdobozt kerítenie vagy becsomagolnia az ajándékot, akkor is van megoldás, hiszen a KSI-ben szívesen becsomagoljuk őket, ha szükséges.

A csomagokat/felajánlott tárgyakat a KSI SE központjában, a belső portán lehet leadni 2020.12.16-ig!

Segítsünk, hogy Karácsonykor minél több gyereknek jusson ajándék!

HAJRÁ KSI SE!