A Magyar Öttusa Szövetség elnöksége szombaton döntést hozott a Riói Olimpián induló kvótás versenyzők kiválasztásáról. A férfiaknál Marosi Ádám és Demeter Bence indulhat a riói játékokon, a harmadik kvótás, Kasza Róbert tartalék. Nőknél Földházi Zsófia és Kovács Sarolta állhat rajthoz, a tartalék versenyző Alekszejev Tamara lesz.
Az már a nemzetközi szövetség (UIPM) szerdai közleménye alapján eldőlt, hogy a nőknél Kovács Sarolta és Földházi Zsófia versenyezhet a nyári játékokon, mivel a magyarok közül csak ők ketten szereztek kvótát. Ugyanakkor – amint arról Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szombaton tájékoztatta az MTI-t – Alekszejev Tamara a nemzetközi rangsorban az első számú tartalék, így ha Kovács vagy Földházi megsérül, ő ugorhat be. Amennyiben viszont más esik ki a 36 fős mezőnyből, Alekszejev nem utazhat Rióba, mivel nemenként egy országból csak ketten indulhatnak.
A férfiaknál döntési helyzetbe került a MÖSZ, mert Kasza, Marosi és Demeter is kvótához jutott. A kapitány a választással kapcsolatban megjegyezte: az elmúlt egy év kvalifikációs versenyein elért eredmények alapján döntött a szövetség.
Az első kvótaszerző egyébként Kasza volt azzal, hogy a tavaly augusztusi, bath-i Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett. Az idei versenyeken viszont nem sikerült az élcsoportba kerülnie a világkupa-sorozatban, illetve a világbajnokságon.
Marosi – bár a május végi moszkvai vb-n lemaradt a döntőről – a világkupában sorozatban szállította a kiemelkedő eredményeket, Kairóban második, Rio de Janeiróban harmadik, majd Kecskeméten megint második volt, a sorozat fináléjában, Sarasotában pedig hatodik lett. Demeter a kecskeméti vk-n a dobogó harmadik fokára állhatott, emellett többször végzett a tizedik hely környékén.
Kovács Sarolta a tavalyi, kvalifikációs Eb-n csak 25. lett, de az élcsoportban kedvezően alakultak az eredmények, így a berlini világbajnokságon előzőleg – július elején – elért hatodik helye visszamenőleg még éppen kvótát ért számára. Ha ez nem lett volna, a vasárnap véget ért moszkvai vb-n is közvetlen kvótához jut, mivel aranyérmes lett, márpedig az első három hellyel egyenes ági kvalifikáció járt.
Földházi Marosihoz hasonlóan eredményesen szerepelt az idén: a vk-sorozatban Kairóban és Rio de Janeiróban negyedik, Kecskeméten, illetve az egyesült államokbeli döntőn pedig második lett, míg a vb-n nyolcadikként végzett.
Az olimpiai öttusaversenyeket három nap alatt bonyolítják le. Augusztus 18-án kerül sor a hagyományos körvívásra vagy más néven rangsoroló vívásra mindkét nem számára. 19-én a női, 20-án a férfi verseny következik a megszokott számokkal, de ekkor már csak bónuszvívás lesz az első napi sorrend alapján. A versenyeknek a Deodoro régió létesítményei – az Ifjúság Aréna, a Deodoro Uszoda és a Deodoro Stadion – adnak otthont.
Forrás: sportmonitor.info