A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület öttusa szakosztálya már három alkalommal is elnyerte a „Hónap műhelye”-címet: 2014 és 2015 májusában, valamint 2016 augusztusában is mi voltunk a legjobbak. Sőt, 2014-ben Egyesületünk nyerte el az „Év műhelye”-díjat is, melyet a legjobb utánpótlás-nevelő egyesület kap meg a Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége, a Decathlon és az utanpotlassport.hu weboldal tulajdonosainak szavazatai alapján.
Szakosztályunkban felnőtt és utánpótlás korcsoport(ok)ban többszörös világ- és Európa-bajnokok, illetve érmesek készülnek.
Legeredményesebb versenyzőink: Kasza Róbert, Regős Gergely, Bereczki Richárd, Koleszár Mihály, Gyurka Márk Manó, Tóth Ákos, Péter Ádám, Kiss-Szőlősi Álmos