A férfiak küzdelme fordulatos végjátékot, és elsöprő KSI-sikert hozott. A döntőt Koleszár Mihály nyerte meg, megelőzve két rutinosabb klubtársát, Bereczki Richárdot és Regős Gergelyt.
„Nem igazán tudok különbséget tenni a régi és az új öttusa között, egyet azonban nagyon remélek: ezzel a változtatással talán sikerül elérni, hogy az öttusa nézettsége növekedjen” – fogalmazott a győztes.
A verseny végén természetesen mindkét szövetségi kapitány is elmondta a véleményét.
„Ez a verseny fontos tapasztalatszerzés, ám nemcsak a sportolóknak, hanem nekem is – magyarázta Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya. – Mivel sokan hiányoztak a mezőnyből, és az indulók különböző felkészültségi állapotban álltak rajthoz, így messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az eredményekből, de ettől függetlenül hasznos hét van mögöttünk. Fontos lépésnek tartom, hogy az öttusa halad a korral, ugyanakkor az eddigi fizikai és mentális megterhelés most jóval nagyobb, hiszen a kieséses rendszer miatt hosszabb lett a program.”
Kállai Ákos szavaival egybevágott a férfiak kapitánya, Martinek János véleménye, aki azt is hozzátette, ebben a versenylebonyolításban nagyon hangsúlyos a rangsorolóvívás szerepe.
Hogy mennyire? Jövő tavasszal, az új világkupa-sorozatban ez is kiderül!
EREDMÉNYEK, NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST:
Férfiak
Országos bajnok: Koleszár Mihály (KSI SE) 1505, 2. Bereczki (KSI SE) 1500, 3. Regős (KSI SE) 1499.
Open verseny: 1. Bugra Unal (török) 1526, 2. Alessandro (olasz) 1515, 3. Koleszár 1505
Részletes eredmények: ITT!
Infó: pentathlon.hu