Népes mezőnyök a budapesti öttusa évnyitón


Mindkét nemnél népes és erős mezőny áll rajthoz a hagyományos évnyitó budapesti nemzetközi fedettpályás öttusa-versenyen. A február 20. és 24. közötti Peridot Kupán tizenhét ország képviselői indulnak.

„Azt terveztük, hogy az új követelményeknek megfelelően egymáshoz minél közelebbi létesítményekben rendezzük meg az egyes versenyszámokat, ám az élet közbeszólt, ugyanis a január 30-i viharos szél megbontotta a KSI uszodájának tetejét, így új helyszínt kellett keresni az úszásnak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodája lett a „beugró”, ám ott csak egy bizonyos idősáv áll a rendelkezésünkre” – mondta az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Kármán Sándor, a magyar szövetség versenyigazgatója.

Hozzátette, hogy a hagyományokhoz híven népes mezőnyök érkeznek az év első viadalára. Tizenhét ország 65 férfi (közte 28 magyar) és 64 női (24 magyar) öttusázója kezdi meg az új formátumú küzdelmeket. A sportág történetében először B-döntőt is rendeznek, hogy a sok száz kilométert megtett, de korán kiesett versenyzőknek se kelljen egy „fellépés” után hazautazniuk.

Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya kiemelte, hogy az alapozás után fizikailag jól felkészült versenyzők várják a versenyt, de a népes mezőnyben az elődöntőbe jutni sem lesz egyszerű. A kapitány próbaévnek nevezte az ideit, amikor elsősorban meg kell szokni az új lebonyolítást, hogy az olimpiai kvalifikációs időszaknak már tapasztalatokkal felvértezve vágjanak neki.

A férfiak számára válogató lesz a verseny az idény világkupáira – emelte ki Martinek János, a férfiak szakvezetője, aki hozzátette, hogy apróbb sérülések, betegségek nehezítették a felkészülést, az Európa-bajnok Kardos Bence például negyedszer is elkapta a koronavírust.

A versenyzőket képviselő világbajnok Kasza Róbert elsődleges célja a jól sikerült felkészülés után a döntőbe jutás, aztán a fináléban minél előkelőbb helyezés elérése.

A tavaly vb-bronzérmes Gulyás Michelle arról beszélt, hogy először próbálja ki az új formájú versenyzést, és örül a népes mezőnynek.

Az új rendszerben – melyben a 2024-es olimpián is versenyeznek majd az öttusázók – a selejtező után csoportokra bontott elődöntőt rendeznek, és azt követi a finálé. A programokat kilencvenperces blokkokban bonyolítják le, a számok között kis szünetekkel, egymáshoz nagyon közeli helyszíneken.

A Peridot Kupa programja:

február 20.: női kvalifikáció
február 21.: férfi kvalifikáció és női elődöntők
február 22.: férfi és női elődöntők
február 23.: férfi elődöntők és női B-döntő
február 24.: férfi és női döntő, férfi B-döntő

 

MTI