Remekül szerepeltek a KSI-s fiúk a spanyolországi junior Európa-bajnokságon: legjobb magyarként Gyurka Márk Manó a dobogó második fokára állhatott fel, míg a magyar férfi csapat – Gyurka Márk Manóval, Koleszár Mihállyal és Viczián Bencével – aranyérmet nyert.
Gyurka Márk Manó az elődöntőben és a döntőben mérvadónak számító körvívásban remekelt a páston, hiszen megnyerte azt a tusát és így értékes pontokat gyűjtött a további versenyzéséhez. A fináléban nyújtott kombinált számával a harmadik helyről indulva a dobogó második fokára futotta fel magát és egy szépen fénylő ezüstéremmel aranyozta be a napunkat. Viczkó bomba formát mutatott a zárószámban, hiszen a tizedik helyről az ötödik helyig küzdötte fel magát. Az aranycsapat harmadik tagja, Misi is erős kombinált számot nyújtva futott át a célvonalon, így megszerezve a 9. helyet. A még ifi korú Tamás Botond, aki két hét múlva a korosztályos Európa-bajnokságon fogja tehetségét újra megcsillogtatni, a juniorok között szépen helytállva és briliáns vívást produkálva a 10. helyen zárta az Európa-bajnokságot.
Manó nagyon hálás azoknak az embereknek, akik segítik a munkáját, de leginkább Kasza Robi segítségét szeretné megköszönni. „Visszatekintve elképesztően nehéz időszakon vagyok túl. Örülök, hogy sikerült összekaparnom magam belőle és megmutatni, hogy mit tudok. Szoros verseny volt, minden pillanatban figyelnem kellett. Köszönöm a rengeteg ember segítségét, de legfőképpen Robiét, aki a teljes szívvel támogat minket. Előre tekintve várom a mix váltót, illetve a munkát, ami rám vár a további felkészülésben.”
Misi is nagyon hálás mindenkinek, aki támogatja és reméli, hogy ezt mindenki érzi és tudja is. „Nehéz négy nap áll mögöttünk, ez nem kérdés. Talán nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, rengeteget kivett belőlünk ez a verseny. Ugyan elsősorban fizikális megterheléseknek köszönhető, hogy a döntő napon már nem kívántam volna a 6. futókörbe belefogni, de azt is be kell valljam a verseny nem kis mentális próbatétel elé állított. A csapat humorral és egymáshoz intézett biztató szavakkal igyekezte „túlélni” a verseny legidegölőbb pillanatait, amit úgy érzek sikerrel átvészeltünk. Hihetetlen büszke vagyok Manóra, Bencére, Botira, illetve mindegyik lányra, akik végignyomták ezt a versenyt. Sajnos nincs elég sorom megköszönni mindenkinek név szerint a sok segítséget, amit mind idáig kaptam, de bízom benne mindenki érzi/ tudja, hogy nagyon hálás vagyok neki. Remélem boldogsággal és elégedettséggel tölti el őket a csapatban szerzett csillogó érmünk. Hajrá tovább ÖTtusa, hajrá Magyarok!”
FRISSÍTÉS!
A Koleszár Mihály-Viczián Bence alkotta férfi váltó a dobogó harmadik fokára állhatott fel a versenynap végén. A juniorok valósággal szárnyalnak ezen a kontinensviadalon, ami bizakodásra ad okot a sportág jövőjét tekintve.
Koleszár Mihály: „Nehezen indult a napunk. A vívás nem éppen kedvezően alakult számunkra. Egyelőre számomra még ismeretlen az ok, hogy mitől ment ennyire szenvedősen. Szerencsére Bence és a magyar szurkolók az első tusa után újra lelket tudtak önteni belém és biztatva, hogy még nincs vége a versenynek. Lovagláson Bence bevállalta a kevésbé ügyes négylábú állatot és mindössze egy verőhibával meg is oldotta a saját részét, mialatt én is megbarátkoztam a hozzám került jószággal, és így egy jó lovas számot tudhattunk magunk mögött. Kis egyveleg melegítés után következett a bónusz vívás, ahol mintha lecseréltek volna minket, úgy küzdöttünk. A pontosság, távolság, taktika, sebesség mind helyreállt. Ennek külön nagyon örülök, mert így jó érzésekkel hagyom itt a spanyol pástokat. Úszáson már hajtott minket a tűz, így elég jó idővel csaptunk célba. A 7. hely ijesztőnek tűnt a kombinált szám rajtja előtt, de a vívást követő számoknak köszönhetően jócskán felzárkóztunk a dobogós helyekhez. Bence hibátlan lövészete és kiváló futása meghozta az eredményét: negyedikként adta át a stafétát nekem, alig lemaradva az ukrán csapattól. Hátulról már nem éreztem veszélyt, de tudtam, a dobogóra fel kell küzdeni magunkat még. Lőttem, mint a vakegér, futottam, mint a sánta róka és így az irgalmatlan fáradtság ellenére, ami ekkor már elfogott, sikerült pontot tenni a verseny végére. Széles vigyorral futottam Bence felé a célvonalon át. Sajnálom, hogy nem tudtam többet beleadni, de úgy hiszem boldogok lehetünk, mert nem adtuk fel egész a végéig. Köszönöm ezt az élményt!”
A Junior Európa-bajnokság befejezéseként az Eszes Noémi-Gyurka Márk Manó összeállítású mix váltóért szoríthattunk. A magyar páros az előkelő negyedi helyen ért célba.
Infó és kép: pentathlon.hu