Vb-ezüstérem az év legfontosabb versenyén: második helyen végzett a Regős Gergely – Szép Balázs váltó!
14 páros kezdte meg hétfőn a világbajnokság körvívását: az első számban a Regős Gergely, Szép Balázs duó 15 győzelemmel és 11 vereséggel az ukránok, a dél-koreaiak és a kínaiak mögött a negyedik helyen végzett.
Kedden délután, a női viadalt követően folytatták versenyüket a férfiak. A lovaspályán egy-egy verőhibával, de szintidőn belül ment végig a két magyar, ezzel – az olaszokkal holtversenyben – ötödik volt ebben a számban. A bónuszvívás kiemelkedően sikerült: a négy ellenfél legyőzése nyolc pluszpontot ért, így összesítésben már a a harmadik helyen álltak a magyarok. A 2×100 méteres úszóváltóban 1:55.54 perccel tizedikek lettek, így picit visszacsúsztak.
A kombinált számot, melyben a váltótagoknak egyenkét 3×600 métert kellett futniuk két lövősorozattal megszakítva, az ötödik pozícióból kezdhették meg, de behozható hátrányban voltak a dobogósoktól, az éllovas ukránok is csak 13 másodperccel indultak hamarabb. Ukrajna kettőse mögött az egyiptomiak, a dél-koreaiak és a csehek következtek…
Martinek János szövetségi kapitány elmondta: Regős futott elsőként, ő harmadikként indította csapattársát, az élen az egyiptomiak és a dél-koreaiak versenyeztek szinte végig, Szép Balázs azonban ázsiai ellenfelét utolérte. Az egyiptomiak négy másodperccel előzték meg a magyarokat, a dél-koreaiak pedig eggyel értek be mögöttük. A magyar páros remek teljesítménnyel, 11:19.7 perccel megnyerte a kombinált számot.
Eredmények/férfi váltó:
1. Mutaz Mohamed, Ahmed Hamed (Egyiptom) 1467 pont
2. Regős Gergely, Szép Balázs 1463 pont
3. Szeo Csang Van, Li Csi Hun (Koreai Köztársaság) 1462 pont
A délnyugat-angliai városban szerdától zajlanak majd az egyéni küzdelmek, ezek döntőit vasárnap rendezik – az első három hely ér olimpiai kvótát -, és az eredmények alapján akkor alakul ki a csapatverseny sorrendje is. Az év fő sportági versenye hétfőn a vegyes váltóval zárul.
Forrás: MTI