A nők váltóversenyével kezdődött meg az öttusa Európa-bajnokság Szófiában. A szövetségi kapitány döntése értelmében a magyar színeket Alekszejev Tamara és Boros Alexandra képviselte és nem is akárhogyan. A mieink kiegyensúlyozottan és nagyon magabiztosan versenyeztek, aminek meg is lett az eredménye. A magyar váltó ugyanis végül a dobogó legalsó fokára állhatott fel. A fehéroroszok lettek az Európa-bajnokok és a német váltó nyakába került az ezüstérem.
Az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra kettős kiválóan vívott, ugyanis holtversenyben a negyedik helyen zárták ezt a számot, amiért 225 pontot kaptak. A helyezés nem, de a pontszám kicsit változott úszásban, ahol szintén negyedikek lettek a mieink és 317 pontot gyűjtöttek a medencében. A lovas pályán is jól teljesített a magyar kettős. Az itt elért hetedik helyért 263 pont került a nevük mellé, így nagyon optimistán és előkelő pozícióból vághattak neki a kombinált számnak. Teher nélkül, felszabadultan és remekül versenyeztek ebben a számban is, méghozzá olyannyira, hogy a második helyen végeztek a számban (543 pont), ami azt jelentette, hogy a mieink végül bronzérmesek lettek női váltóban. Fehéroroszország 1377, Németország 1364, míg Magyarország 1348 ponttal zárta a számot.
„Nagyon elégedett vagyok a lányokkal. Kiválóan versenyeztek, aminek egy megérdemelten megszerzett bronzérem lett a jutalma. Minden számban hozták magukat és nagyon jó volt látni, ahogy teljesítettek az egész nap során. Remélem, hogy a jó kezdés után a folytatás is hasonló lesz.” – mondta a helyszínen Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Az olimpikonok számára versenyzési lehetőség, a többi indulónak pedig az év egyik fő eseménye a szófiai öttusa Európa-bajnokság. A riói résztvevők közül Demeter Bence és Kovács Sarolta a hagyományos versenyben indul, Marosi Ádám pedig váltóban. Földházi Zsófia június 18-án lábsérülést szenvedett a székesfehérvári országos bajnokságon, így ő egyelőre pihen, illetve részben már elkezdte az edzéseket.
Forrás: pentathlon.hu