Kiújult a sérülése, ezért nem vehet részt a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon Kasza Róbert


A tavaly egyéniben az Európa-bajnokságon és a vb-n is ezüstérmes versenyző a júliusi, székesfehérvári Eb-t combhajlítóizom-fájdalmai miatt kihagyta. Ezután úgy tűnt, hogy rendbe jött, el is utazott a válogatott olaszországi edzőtáborozására, ott azonban kiderült, hogy nem szűnt meg a problémája.

„Úgy jött ki, hogy az első héten csak könnyebb terhelést kaphat, majd következhet a komolyabb, de aztán az első kemény edzésnél kiújult a sérülése, így nem mehet a vb-re” – mondta az MTI érdeklődésére Martinek János szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy Kasza már haza is utazott, és itthon kezelik.

A sérülése miatt egy darabig úgy volt, hogy bár a hagyományos versenyben nem, de váltóban szerephez juthat, végül azonban ez sem történhetett meg. 

Az már korábban eldőlt, hogy az idei, hazai Eb-n egyéniben és csapatban is ezüstérmes Marosi Ádám nem indul, mivel ő hivatásos katona, és a világbajnokság után másfél héttel katonai vb lesz Budapesten, számára pedig fontos, hogy azon eredményes legyen. 

A mexikói vb-n a hagyományos versenyben így a rutinos Demeter Bence mellett három fiatal, Bereczki Richárd, Regős Gergely és Fröhlich Tamás szerepel majd. Váltóban Harangozó Bence és Bruckmann Gergő versenyez, vegyes váltóban pedig a szövetségi kapitány Bruckmann szerepeltetését tervezi, akinek a párja Gulyás Michelle lesz.

A nőknél Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia, Réti Kamilla négyes készül a hagyományos versenyre. Női váltóban Gulyás indul Guzi Blankával.

A válogatott a hónap végéig marad Sestrierében, ahol a versenyzők magaslati edzőtáborban készülnek a mexikói körülményekre. A csapat augusztus 29-én érkezik haza, és 31-én indul a szeptember 7-én kezdődő vb-re.

MTI