Földházi Zsófia a 4., Kovács Sarolta a 6., Alekszejev Tamara pedig a 14. helyen végzett a mexikói öttusa vb-n
A női döntő körvívása izgalmasan alakult tegnap a három döntőbe jutott magyar versenyző számára. Kovács Sarolta fantasztikus vívással második helyen végzett a mezőnyben, 24 győztes és és 11 vesztes asszóval. Egy nagyon erős kezdés után Alekszejev Tamara és Földházi Zsófia is végül 18/17 mutatóval 16. és 17. helyen fejezte be az első számot.
Úszásban is második lett Kovács Saci 2:09.81-vel, míg Földházi Zsófi 2:12.88 időeredménnyel 6., Alekszejev Tamara pedig 21. a 02:21.23 úszás idejével.
Bónusz vívásban Tamarának már nem, de Zsófinak és Sacinak sikerült pusz 2 pontot gyűjteni.
Két szám után a lovaglást Tamara a 20., Zsófi 8., Saci az első helyről várta. Előbbiek mindketten 2 verőhibáért 14 hibapont levonásával 286 pontot szereztek, Kovács egészen az utolsó akadályig hibátlanul lovagolt, amikor egy fát vert, így 293 ponttal zárt. Mindössze 5 másodperc hátránnyal a francia Marie Oteiza mögött másodikként állt rajthoz Kovács, Földházi a 8-as, Alekszejev pedig 18-as rajtszámmal kezdte a kombinált számot.
Saci az első kör után még szorosan követte francia versenytársát, de a második lövészetnél lemaradt tőle, majd a 12. helyről rajtoló belorusz Anastasyia Prokopenko és a 6. helyről induló német Annika Schleu hajrázta le a mezőny elejét és jutottak a dobogó első két fokára. Földházi is óriásit kombizott, a nyolcadik helyről Kovács Saroltát is megelőzve a negyedik helyre futott fel. Saci 6., Tamara végül 14. lett.
A női csapat ezzel az eredménnyel immár harmadszor nyerte el a világbajnoki csapat aranyérmet.
“Mindenekelőtt óriási dolognak tartom, hogy egymás után három világbajnokságon is aranyérmet tudott szerezni a női csapat. Főleg úgy, hogy nagyon szoros volt a verseny, mindössze 10 pont különbség volt az arany és bronzérmes csapat között – összegzett Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya. – Önmagában az is örömmel tölthet el, hogy két versenyző is az első hatban végzett, mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Ennek pedig az az oka, hogy Tamara, akinek hatalmas szíve van a versenyzéshez, valószínűleg az előző heti láznak és gyomorbántalmaknak köszönhetően a vívás közepére elfáradt, elfogyott az ereje. Ez a koncentráció hiány a lovaspályán és a kombinált számban is meglátszott. Másik fájdalmam, hogy Sacinak épp a döntő napján kezdődtek a hastáji fájdalmai, így nem tudott teljes bedobással futni és ismerve az ő képességét a másik két magyar lányhoz viszonyítva, valószínűleg egy világbajnoki éremmel lett szegényebb.
Zsófi eredményére gondolva viszont ismét derűlátó vagyok; remek vívóedzőinek köszönhetően nagyon szépen vívott és a nagyszerű futását is szeretném kiemelni, amivel pozícióba tudott kerülni és az éremért tudott harcba szállni.
Úgy érzem, két egyéni érem lehetősége megvolt a lányokban, de most örüljünk a szépen csillogó csapat aranynak!”
Részletes eredmények ITT!
Infó: pentathlon.hu